HTML

Kékrózsa Bíborvirág blogja

Kulturális oldalak. Versek, mesék, írások, cikkek. Videó és egyéb ajánlatok. Minden, ami eszembe jut.

Friss topikok

Linkblog

 Az újvilág felfedezése 1492-93

 


I. rész (B változat)

 

(történelmi pályázati anyag - 1992-93 - Sapare aude! ) 

 

 


Az éj sötétje páraként ereszkedett le a tájra, védő szárnyai puhán takarták be a szunnyadó világot. Az éj csöndjében a csillagok mohón szórták ezernyi fényüket. A felbukkanó telehold sugaraival aranyozta be az Odiel- és Tinto folyó torkolatvidékét, játszadozva szaladgált az ezüst víztükör felszínén. Mintha a spanyol táj hangulata elkomorult volna. Az égitestek szikrázó lámpácskaként, kíváncsian tekintettek le a föld felszínére. Az sem zavarta őket, hogy fénycsóvájuk valahol a pálmafák között elenyészett, és egy ponton hirtelen megtörve, irányt változtatott a az égbolt felé. A sík terepből zömök torony emelkedett ki, kereszttel a tetején. A ferencesrendi kolostor tornya.


Sejtelmes árnyak tűntek fel a közeli útkanyarulat keménylombú fáinak tövében, és lassan közeledtek a klastrom felé, míg végül lépéseik zaja elhalt. Megérkeztek.


Szürke árnyék bontakozott ki a többiek közül, és nesztelenül a bejárathoz lépett. Titokzatos csönd övezete mozdulatait. Meghúzta a kapu melletti bojtos zsinórt. A csengő hangja rikoltva futott végig a fehér falak között, majd lassan elhalkult. Távolról léptek zaja hangzott föl, csoszogása lassan felerősödött, míg végül hangos csikordulással kinyílt a félköríves fakapu, melyen fémpántok húzódtak. Inkább védelemül, mint díszítésül szolgáltak.


- Már vártalak benneteket. - szólt egy reszketeg hang, mely a kilépő szerzetes alakjához leginkább hasonlított. Meggörnyedt testén durva csuha lógott, derekán fonott zsinór fogta össze. Lábán hanyagul összetákolt saru volt, vékony bokája kilátszott a durva posztó alól. Kezében vastag gyertyát tartott, melynek lángja megvilágította a kapu közelében álló ember-alakot. A jó kötésű férfi termete a közepesnél magasabb volt, kalapja eltakarta a szemét. Hosszúkás arcának járomcsontjai kissé kiálltak. Pirospozsgás bőrén barázdák húzódtak, melyek megtörtséget , rengeteg szenvedést, bosszúságot tükröztek. Lassan, méltóságteljesen emelte le kalapját – mely még az előbb titokzatosan rejtegette szeme kékesszürke, nyughatatlan világát. Barátságosan nyújtotta kezét az öregnek, ki eleddig mindig segítette, ahogy tudta. Intett társainak, majd maga elé engedve a csuhás szerzetest, belépett a klastrom kapuján, melynek négyzetes udvarát kerengő vette körül. Északról csatlakozott hozzá a templom, arrafelé igyekeztek.


Nemsokára felhangzott a ferencesek miséje, valamennyien meghallgatták. Nehogy bűn terhelje szívüket a hosszú út alatt, meggyóntak és megáldoztak. A csoport tagjai között szegények és jómódúak egyaránt akadtak. Körülbelül 90-en lehettek, s többnyire kapcsolatban állottak a tengerrel. Az idő azonban nagyon haladt. Az áldozás után valamennyien elhagyták a Rábida-kolostor épületét, s nyugovóra tértek.


Azaz mégsem mindenki lépett ki a klastrom fémpántos kapuján. A templom gyéren kivilágított oltáránál összekulcsolt kézzel, elmélyülve imádkozott az a sasorrú férfi, ki kis expedíciójának tagjait a Palos közelében lévő kolostorba vezette. Az óceán-tenger admirálisa: Cristoforo Colombo.


Az egész éjszakát imádkozással töltötte. Szíve megtelt örömmel és kíváncsisággal. A sok kilincselés végre meghozta az eredményét. És az, hogy milyen gyümölcsöt terem, talán főként rajta áll. Az éj sötét órái hamar elrepültek. Lassan pirkadni kezdett. A horizonton megjelentek a nap vérvörös sugarai, ragyogva koszorúzták az ég boltját, mint égi festők borították be a folyók torkolatvidékét. Az admirális szíve egyre izgatottabban dobogott.


Juan Pérez prior lépett be a templomba, megzavarva az admirális átszellemült imáját és gondolkozását. Intett neki, s aztán elkísérte a klastrom kapujáig. Ott érzékeny búcsút vett barátjától a meggörnyedt hátú szerzetes, jókívánságait fejezte ki, majd visszavonult egyhangú világába.


Colombót meghatotta a búcsúzás, s beléje nyilallt a felismerés. Talán most látta utoljára...Szívét keserűség öntötte el. Rosszabb volt a legszörnyűbb orvosságnál is. De csak pár pillanatig tartott. Most vette észre: még mindig egy helyen toporog. Eszébe jutott célja, az elkövetkezendő utazás rejtélyes lehetőségei. Pillanatok alatt megváltozott. Arca sugárzott, akár a legtökéletesebb csillag. S mivel fiát biztonságban tudhatta, bizakodva tette meg az első lépését az ismeretlen jövő felé.



...folyt.köv.

 


 

 

Címkék: történelem pályázat újvilág az történelmi felfedezése kékrózsa bíborvirág evica920 sapare aude! 1992 93 1492 93

Szólj hozzá!

 A környezetünk „védelme”

 

 

Megjelent: a HBN 1995.január 5.csütörtöki számában a „Hajtás” rovatban;Arany Lajos és Erdei Sándor szerkesztése alatt, az eredetivel teljesen megegyező külalakban. Beillesztett szöveg,elnézést ha rosszul

 

 

 



Manapság az emberiség „fontos problémái” közé tartozik a „környezetvédelem”. Naponta pusztul ki növény- és állatfajok sora, de ez, úgy látszik, mellékes, mert sokan közben zöld színű kártyácskákkal foglalkoznak, amelyek fogyasztják a természet büszkeségeit, a fákat, és egyáltalán nem akadályozzák meg az igazi szennyeződések terjedését. Nem is beszélve a költségekről, amelybe – mint szöget a deszkába – beleverik az ártatlan embereket, de nem az államot. Mert miért is ne kímélnénk szegényt attól az egyszeri, nagyméretű átalakítástól?! Hiszen majd az állampolgárok kifizetik a különböző orrcsavaró bírságokat. Vajon zöldebb lesz a természetük is?




Ha, ha ezt nevezik nálunk környezetvédelemnek?! Biztosan valami „kis” tévedésről van szó. Csupán olyan galaxisméretűről. Vagy talán valamiféle szócseréről… Ezt könnyen meg lehet magyarázni! Az emberek környezetvédelem címén elégetik a szemetet. Az égés során – mint tudjuk, – édes-kedves-bűzös gázok keletkeznek. Ezek a kis ártatlanságok általában mindig alaposan szétverik Földünk védőpajzsát. Hogy micsoda bunyó megy ott! Galaxisbeli mérkőzésnek is beillik. A gázok szuperszonikus sebességgel száguldanak a világűr felé. Nem kímélik a troposzférát, nem kímélik a sztratoszférát. Még kevésbé az ózonréteget. Körbeveszik ártatlan molekuláit, és addig püfölik, míg végül…- az erősebb győz. És nehogy azt higgyük, hogy az ózonmolekulák! És otthagyják szegény szerencsétleneket, akik megsérültek a kíméletlen küzdelem során.




De ez még hagyján. Ekkor jön a savas, ólmos, benzingőzös támadás…Míg végezetül a szratoszféra és a mezoszféra egybeolvad. Ja, bocsánat! Ne siessünk annyira! Először olyan 100 négyzetméteres lyukacskák jönnek létre. Ez az a tipikus „szitajelenség”. És ekkor az „éltető” magfúziós reaktor szeretetteljesen megajándékoz bennünket ibolyántúli sugaraival. Ezek a „kemény legények” roncshalmazt csinálnak minden élő anyagból…Egy kis hólyagocska, majd egy icipici lyuk. Aztán még nagyobb és még nagyobb. Hát kell ez nekünk? Vagy esetleg jobban szeretjük a sárga színt a zöld helyett? Nem az irigységre kell ám gondolni. Csupán az aprócska homokdombokra, amelyek a Baktérítő és a Ráktérítő mentén húzódnak végig Földünkön. Közben nem is védekezünk a támadássorozat ellen, mely a „lyukalkotás” kimondhatatlanul nagy mestere. Á, ne is törődjünk vele! Segítsük érvényesülni lehengerlő erejét, freonocskával töltött spray-kkel, a ragaszkodó CO-molekulácskákkal, frissen „készült” radioaktív anyagok elszabadításával!




Ja, és ne felejtsük ki az ártatlanságtól lelkibeteg vegyészeti és kozmetikai gyárakat, fodrász-bűzbarlangokat! Mind-mind segítenek gyártani az óriási szitát. Édes zöld ligetek! Ugyanúgy foltot jelentetek Földünkön, mint az apró ózonmolekulák. Mert a szitakészítés nagyon egyszerű. Lyuk-lyuk hátán.




Végül a Föld is belekerül egy végtelen „fekete lyukba”, ahonnan már nincs kiút, mert az maga a pusztulás.




Varga Éva


Címkék: 1995 környezetünk varga éva védelme kékrózsa bíborvirág evica920

Szólj hozzá!

Szabó Lőrinc

 312
Emlékszel? Mire?

A perc után, a lobbanás után,
a fényszárnyak, a robbanás után,
melyben agyamtól a láb-ujjadig
a mindenség végső határait
bejárta bennünk isten gyönyöre,
a csúcs után, s zuhanva már: ugye,
te is érezted, mint én, azt a jó
lankadást, a visszazsugorodó
életet, az emberit, amit én?
Még ájult voltam, s bőröm felszinén
valami nyugodt, ismerős meleg
ömlött el: az újra-nyíló erek
hálót szőttek, varázsköpenyt, reánk,
s az zsongatott és altatott: a szánk
félrecsúszott: még éreztem, milyen
édes voltál, és hogy a szerelem...
Aztán semmi... Most meg, ébredve - Te,
mondd csak, emlékszel? Emlékszel? Mire?!

Címkék: lőrinc szabó kékrózsa bíborvirág emlékszel? mire?

Szólj hozzá!

 

Címkék: szépség szerelem szív kékrózsa bíborvirág evica920 sossiker

Szólj hozzá!

14.
február

Üdvözlet

sossiker  |  Szólj hozzá!

 Szeretettel üdvözöllek próba blogomon! 

 

 

Remélem, hamarosan megtalálom a megfelelő kinézetet és felépítést!

Kívánok jó szórakozást!

 

 

Évi

Címkék: üdvözlet kékrózsa bíborvirág

Szólj hozzá!