Az újvilág felfedezése 1492-93
I. rész (B változat)
(történelmi pályázati anyag - 1992-93 - Sapare aude! )
Az éj sötétje páraként ereszkedett le a tájra, védő szárnyai puhán takarták be a szunnyadó világot. Az éj csöndjében a csillagok mohón szórták ezernyi fényüket. A felbukkanó telehold sugaraival aranyozta be az Odiel- és Tinto folyó torkolatvidékét, játszadozva szaladgált az ezüst víztükör felszínén. Mintha a spanyol táj hangulata elkomorult volna. Az égitestek szikrázó lámpácskaként, kíváncsian tekintettek le a föld felszínére. Az sem zavarta őket, hogy fénycsóvájuk valahol a pálmafák között elenyészett, és egy ponton hirtelen megtörve, irányt változtatott a az égbolt felé. A sík terepből zömök torony emelkedett ki, kereszttel a tetején. A ferencesrendi kolostor tornya. Sejtelmes árnyak tűntek fel a közeli útkanyarulat keménylombú fáinak tövében, és lassan közeledtek a klastrom felé, míg végül lépéseik zaja elhalt. Megérkeztek. Szürke árnyék bontakozott ki a többiek közül, és nesztelenül a bejárathoz lépett. Titokzatos csönd övezete mozdulatait. Meghúzta a kapu melletti bojtos zsinórt. A csengő hangja rikoltva futott végig a fehér falak között, majd lassan elhalkult. Távolról léptek zaja hangzott föl, csoszogása lassan felerősödött, míg végül hangos csikordulással kinyílt a félköríves fakapu, melyen fémpántok húzódtak. Inkább védelemül, mint díszítésül szolgáltak. - Már vártalak benneteket. - szólt egy reszketeg hang, mely a kilépő szerzetes alakjához leginkább hasonlított. Meggörnyedt testén durva csuha lógott, derekán fonott zsinór fogta össze. Lábán hanyagul összetákolt saru volt, vékony bokája kilátszott a durva posztó alól. Kezében vastag gyertyát tartott, melynek lángja megvilágította a kapu közelében álló ember-alakot. A jó kötésű férfi termete a közepesnél magasabb volt, kalapja eltakarta a szemét. Hosszúkás arcának járomcsontjai kissé kiálltak. Pirospozsgás bőrén barázdák húzódtak, melyek megtörtséget , rengeteg szenvedést, bosszúságot tükröztek. Lassan, méltóságteljesen emelte le kalapját – mely még az előbb titokzatosan rejtegette szeme kékesszürke, nyughatatlan világát. Barátságosan nyújtotta kezét az öregnek, ki eleddig mindig segítette, ahogy tudta. Intett társainak, majd maga elé engedve a csuhás szerzetest, belépett a klastrom kapuján, melynek négyzetes udvarát kerengő vette körül. Északról csatlakozott hozzá a templom, arrafelé igyekeztek. Nemsokára felhangzott a ferencesek miséje, valamennyien meghallgatták. Nehogy bűn terhelje szívüket a hosszú út alatt, meggyóntak és megáldoztak. A csoport tagjai között szegények és jómódúak egyaránt akadtak. Körülbelül 90-en lehettek, s többnyire kapcsolatban állottak a tengerrel. Az idő azonban nagyon haladt. Az áldozás után valamennyien elhagyták a Rábida-kolostor épületét, s nyugovóra tértek. Azaz mégsem mindenki lépett ki a klastrom fémpántos kapuján. A templom gyéren kivilágított oltáránál összekulcsolt kézzel, elmélyülve imádkozott az a sasorrú férfi, ki kis expedíciójának tagjait a Palos közelében lévő kolostorba vezette. Az óceán-tenger admirálisa: Cristoforo Colombo. Az egész éjszakát imádkozással töltötte. Szíve megtelt örömmel és kíváncsisággal. A sok kilincselés végre meghozta az eredményét. És az, hogy milyen gyümölcsöt terem, talán főként rajta áll. Az éj sötét órái hamar elrepültek. Lassan pirkadni kezdett. A horizonton megjelentek a nap vérvörös sugarai, ragyogva koszorúzták az ég boltját, mint égi festők borították be a folyók torkolatvidékét. Az admirális szíve egyre izgatottabban dobogott. Juan Pérez prior lépett be a templomba, megzavarva az admirális átszellemült imáját és gondolkozását. Intett neki, s aztán elkísérte a klastrom kapujáig. Ott érzékeny búcsút vett barátjától a meggörnyedt hátú szerzetes, jókívánságait fejezte ki, majd visszavonult egyhangú világába. Colombót meghatotta a búcsúzás, s beléje nyilallt a felismerés. Talán most látta utoljára...Szívét keserűség öntötte el. Rosszabb volt a legszörnyűbb orvosságnál is. De csak pár pillanatig tartott. Most vette észre: még mindig egy helyen toporog. Eszébe jutott célja, az elkövetkezendő utazás rejtélyes lehetőségei. Pillanatok alatt megváltozott. Arca sugárzott, akár a legtökéletesebb csillag. S mivel fiát biztonságban tudhatta, bizakodva tette meg az első lépését az ismeretlen jövő felé.
...folyt.köv.
